A Gátnál zenekar

Élő Gátni – Újra koncertez(t)ünk!

2015-04-23

Jókora szünet után megint konciztünk. A magyar költészet napján Az Orr zenekarral együtt kirándultunk el Bépére, ahol az S8-pincében debütáltünk a jelenünkkel, a Veszett Pingvines felállásunkkal. (Nem kevésbé fontos, hogy Szilaj Csitkó, a hatodik kerék, a próféta technikus is itt dolgozott velünk először.) Szóval volt egy jó kis kirándulós péntekünk, amikor végre azt a tapasztalatot is átélhettük, amikor a zenekari alapokat, meg hangszereket úgy kellett betetriszezni a kisbuszba, és minden ülésen ült valaki…

Egy héttel később aztán pedig hazai terepen játszottunk Sárváron az AZK-ban az Óriással, meg az Esti Kornéllel. Mutatunk képeket, vidiket! Akinek kedve van, és ráér, az most szombaton (2015. április 25.) még elcsíphet minket a Soltis Lajos Országos Színházi Találkozóján! Meg persze, ha valahol szívesen látnátok még minket, segítsetek további koncerteket találni, merthát A Gátnál is csak olyan koncertek nélkül, mint egy templom harang nélkül…

 

Comments are closed.